Azonnali szükséghelyzet

Az új munkahely az ember életében mindig egy nagyon fontos állomás és egyben egy hatalmas stressz faktor is. Meg kell felelni az elvárásoknak, izgul az ember, hogy szimpatikus legyen az új kollégáknak, be kell tudni jól illeszkedni és még sorolhatnám tovább a sort. Én is így voltam ezzel. Ráadásul egy négy körös interjú eredményeként léphettem be annak a cégnek az ajtaján, ahol a karrierutam egyik legfontosabb állomását terveztem megvalósítani, tehát kifejezetten fontos volt számomra a jó megítélés már az első benyomás alkalmával is.

Már belépéskor megkaptam a céges csomagot, laptop, telefon formájában, és sajnos már a második napon sikerült is leejtenem a telefonomat, úgy, hogy betört a kijelzője. Igyekeztem persze azonnal segítséget keresni, és telefon szervíz után néztem, de tanácstalan voltam, hogy hova fordulhatnék, ahol biztonsággal és teljesen biztos adatkezeléssel meg tudják javítani rekord gyorsasággal a telefonomat. Az egyik ismerősöm gyorsan felkerestem, aki tudom, hogy már többször járt ilyen szerencsétlenül a telefonjával, és segítséget kértem tőle.

Ő bizton állította, hogy az androidszerviz a legjobb választás számomra. Fel is kerestem őket, és nem kellett csalódnom hála a jó égnek. Nagyon gyorsan és hihetetlen precizitással megcsinálták a telefonom kijelzőjét úgy, hogy tényleg senki sem tudta megmondani, hogy valaha is kiesett a kezemből. Örök életemre hálás leszek nekik, és biztosan csak hozzájuk fordulok, ha bármikor problémám lesz a telefonommal, bár nyilván ne legyen ilyen soha többé. Az ember hihetetlen rossz és kellemetlen helyzetbe tud ezek által kerülni, mert számos fontos információ és adat van ezeken a készülékeken, amik nélkül sokszor már az ügyintézés is nagyon nehéz és akadályokba ütközik. Jól jön egy gyors és precíz csapat, aki ha bajban vagyunk maximális tökéletességgel tud segíteni a problémánkon.